9.rész ~ Esély

Másnap reggel a testemen elég nagy súlyt éreztem. A végtagjaim teljesen elgémberedtek, folyamatosan mozgattam hátha jobb lesz. Úgy éreztem szét vagyok esve. Tudtam mit csináltam az elmúlt este és tudtam, hogy mi történt azelőtt. Tisztán emlékeztem, de az agyam még egyiket sem dolgozta fel igazán. Nem akartam úgy gondolni az este történtekre, hogy én kihasználtam őt. Inkább csak nála találtam meg a menedéket.
Vállamnál éreztem, ahogy kifújta a hideg levegőt. Annyira édes volt ahogy szuszogott, hogy nem akartam megtörni a pillanatot. Keze rajtam pihent és ahol lehetséges volt, hogy hozzámért érezni lehetett, hogy milyen meleg a teste. Viszont én nem bírtam már, így kicsit megemeltem a takarót. Ahogy a hideg levegő beszökött abban a pillanatban Baekhyun libabőrös lett. Keze megrándult, a fejét lejjebb tette és éreztem, ahogy nyitogatja a szemét. Most már én is felemeltem a kezem és megdörzsöltem a szemem.
-Jó az illatod.
Az eddigi csendbe furcsán csengett  hangja. Kissé rekedt volt még. Felnézett, szemei be voltak dagadva, feljebb csúszott, várt egy kicsit aztán adott az arcomra egy puszit.
-Hát nem tudom milyen furcsa szaglásod van...de most megyek lezuhanyzom.
-Ne menj még - nyávogott még egy sort, de leráztam magamról a kezét, mert rosszul éreztem magam.
Felkaptam magamra az éppen hozzám közelebb lévő ruhát és elindultam a fürdőbe. Az ajtóból visszanéztem ő meg csukott szemmel feküdt.
A tükörbe néztem és nem ismertem magamra. Arcom vörös volt, még akkor is vert a víz, pedig már egyáltalán nem volt meleg. Szemeim véresek voltak, úgy éreztem mintha belülről szurkáltak volna tűvel. Nyitogattam de teljesen ki volt száradva. Minden ruhát ledobtam magamról, utáltam, hogy az egész testem ragadt.
Amint beálltam a víz alá, semmivel sem lett jobb. Olyan tompán éreztem mindent mintha valami burok lett volna körülöttem és csak részben enged át dolgokat. Így volt ez a gondolatokkal is. A melegre mintha immúnis lettem volna. Égetnie kellett volna már; mindig is szerettem ha a forró víz alatt álltam és libabőrös lettem, ha a hideg bőrömre hirtelen meleg víz folyt. De most semmi ehhez hasonlót nem tapasztaltam.
Megtámaszkodtam a falon és úgy hagytam, hogy a víz végig folyjon rajtam. Nagy pára volt, kicsit nehézkesen vettem a levegőt, a szemem egyre jobban fájt. Megpróbáltam semmi rosszra nem gondolni, folyamatosan a jókat kerestem. Aztán már csak azt vettem észre, hogy a víz még mindig folyik le az arcom két oldalán, de már a könnyem is belekeveredett.
Ezután már csak arra tudtam gondolni, hogy minden időmet vele akarom tölteni. Nem akartam a jövőre gondolni, se arra hogy mi lesz ha már nem leszek itt. Pedig akaratlanul is ezen járt az agyam. Itt ebben a világban mi sosem lehetünk sokáig együtt, hiszen én lassan visszatérek oda, ahonnan jöttem. A nép egyszerű gyermekei közé beállok és élem tovább a napjaimat.
Ha csak...
Eszembe jutottak a szavak amiket Choong Jae mondott. Hát igen, tegnaptól nem tekintem őt már senkinek az én életemben. Bár a saját elképzelésem nem éppen a legjobb ötlet volt, de nem jutott eszembe semmi más.

Kifelé menet belebotlottam Baekhyunba. Egyszerűen nem tudtam mit tegyek, ő rám mosolygott, én pedig zavaromban elfordultam és mentem is a konyhába. Gyorsan szedtem a lábamat, olyan furcsán éreztem magam, csak azon járt az eszem, hogy mindenki tud mindenről. Mikor beléptem mindenki elhallgatott. Úgy éreztem magam mint az első napon, olyan kiszolgáltatottnak és szerencsétlennek tűnhettem.
-Na miújság? - kérdezte Sehun behízelgő hangon.
-Semmi. - mormoltam az orrom alatt, Kai odajött és a hátamra csapott.
-Hagyjuk már! Tudjuk mi történt tegnap.
-Mármint? - biztos voltam benne, hogy ebbe belevörösödtem, a fejem égett és nem mertem oda nézni.
-Még én meséljem el?
-Hé! Kai, hagyd már békén. - szólt rá Kris, de biztos voltam benne, hogy mindenki jót röhög rajtam magába.
Ők még vitáztak, de én serényen csináltam tovább a reggelimet. Minden újból lejátszódott a fejemben és most már biztos voltam benne, hogy mindent tudnak. Vagy legalábbis gondolják.
Mikor már kész lettem az egyik kenyérrel, csak azt vettem észre, hogy Baekhyun szájában landolt. Bambán, értetlenül és egyben felháborodottan néztem, amint jóízűen lenyeli. Pedig olyan nehéz volt remegő kézzel összehozni ezt az egészet.
-Jó étvágyat! - megráztam a fejem és elkezdtem egy másaikat.
-Ya! Most haragszol? - nézett rám tettetett szomorúsággal, én pedig úgy néztem rá mint egy hülyére. Nem bírta és elvigyorodott, aztán megsimogatta az arcom.
Hát én nekem ez furcsa volt még. Már a gondolat is, de én nem tudtam hogyan kezelni ezt a helyzetet. Sőt semmiféle hasonló helyzetet nem hinném, hogy meg tudnék oldani, vagy valami értelmes mondattal lereagálni. Én értelmetlenül vigyorogtam érintése után. "Úristen! Én hülye vagyok" folyamatosan ezt mondogattam magamban, míg ki nem zökkentettek.
Kris megköszörülte a torkát. - Értem én, hogy mi folyik itt. De jó lenne ha nem itt...csinálnátok ezt. - én tátott szájjal néztem hátra, mégis mit csinálunk?
-Mi bajod van? - Baekhyun annyira természetesnek vette ezt az egészet.
-Csak kissé finomabban kezeljétek egymást.
-Zavar ha jól érzem magam? - a mellettem álló kétségbeesetten hadonászott.
-Nem!
-Hát akkor? - ők ketten tovább vitáztak, én pedig megpróbáltam kizárni őket.
Kissé fanyar képpel visszafordultam, megcsináltam gyorsan az ételt és mentem is a nappaliba. A vita kicsit kihallatszott, de a rágásom mellett nem értettem miről volt szó. Talán jobb is.
Annyit gondolkodtam ezen a dolgon. De vajon jó ötlet-e? Folyamatos gondolkodásom közepette megettem mindent és szomorúan észleltem, hogy nincs több, pedig még éhes voltam.
Sehun jött ki a konyha felől én pedig gondolkodás nélkül belekezdtem.
-Sehun!
-Mond.
-Tudnék ismét beszélni Choong Jae-vel?
-Hát...én azt nem tudom. Ezt Krissel beszéld meg.
-Oké. Köszi.
-De miért?
-Nem szeretnék előre beszélni, úgyhogy most még nem mondom el.
Csak megrántotta a vállát és tovább ment.
Egész nap azt vártam, hogy Kris egyedül legyen. Nem akartam mások előtt erről beszélni neki. Egyfolytában újrajátszottam a fejemben, hogy hogy is fogom előadni ezt az egészet. Féltem, mert sosem tudni mi jár az emberek fejében, őket sem ismertem még elég jól hiszen csak körülbelül három hete vagyok itt.
Az utóbbi pár órában csak tengtem, lefeküdtem a kanapén majd felültem. Sétáltam egy kört a házban, majd megint leültem tévézni. A nyakam nagyon fájt és azon stresszeltem, hogyan adjam elő magam.
Bementem abba a szobába ahova láttam, hogy Kris is bement. Kopogtam és már nyitottam is az ajtót. Szerencsére senki nem volt bent. Ő ült az asztalnál és valamit írt.
-Zavarok?
-Nem, dehogyis. Ülj le nyugodtan - letette a tollat, felém fordult és várakozóan nézett rám.
-Öh...hát igazából sokat gondolkoztam ezen, hogy miként kellene ezt megkérdeznem tőled. Nem tudom mit szólnál hozzá és igazából félek is egy kicsit...
-Jó jó, nem kell félni tőlem...nem hiszem, hogy bármikor is adtam volna rá okot úgyhogy kezdj bele.
Na remek, most félbeszakította a kis beszédemet így még rosszabb. Teljesen elvesztettem a fonalat így mondtam azt ami eszembe jutott.
-Igazából azt akarom megkérdezni, hogy ha lenne rá lehetőség akkor itt maradhatnék? - láttam rajta, hogy kicsit meglepődött, de ellenszenvet nem mutatott.
-Számomra semmi akadály. De mégis, hogy tervezted? Tudtommal nem lehetséges ez. Bár nem az én érdekemben hanem Baekhyunéban engedem meg és akarom is, hogy maradj.
-Azt akarom, hogy vigyél el Choong Jae-hez és beszélni akarok vele. Ő tudna segíteni.
Kifújta a levegőt és bólintott. Hosszan elmeséltem, hogy mi is az a kis terv. Végighallgatta és úgy jóformán semmit nem mondott rá. Folyton helyeselt, de mintha tartott volna valamitől.