Park Choong Jae pov.
Próbáltam kinyitni a szemem, de mintha leragadtak volna. Mikor kicsit kinyitottam, a lámpa erős fénye bántotta a szemem. Nem tudtam mióta lehettem eszméletlen és mi is történt valójában velem. Mikor már eléggé hozzászoktam, akkor vettem csak észre, hogy le vagyok kötözve. A pánik kicsit megugrott bennem, majd körülnéztem. Olyat láttam amit se a szemem se pedig az agyam nem tudott feldolgozni, és abban a pillanatban nem tudtam, hogy sírjak vagy hányjak. A szám kiszáradt, de továbbra is csak néztem a testet. A falnak volt támasztva és látni lehetett, hogy a szeméből kifolyt a vér, le egészen a nyakáig, majd mikor lejjebb tekintettem megláttam, hogy a fehér blúz ami rajta volt vörös foltok tapadtak rá, a hasa aljától felfelé fel volt hasítva. A testvérem feleségét holtan látni gyomorforgató volt, főleg így. Aztán jutott eszembe, a szoba másik sarkába pillantottam és megláttam bátyámat. A fejét lehorgasztotta, rázkódott a válla a sírástól. Folyton visszapillantottam a holttestre, egyszerűen nem tudtam feldolgozni. Mégis mi történt? Próbáltam visszaemlékezni, de halk cipő kopogásra lettem figyelmes. Egyszerre több férfi is belépett a szobába, mind fekete ruhában volt. Nem volt senki, aki ismerős lett volna, megálltak mellettem ketten, és szemben is a fal mellett.
Valaki megköszörülte a torkát és előrébb lépett. Nem volt magasabb a többinél, de kicsit öregebb volt.
-Choong Jae...- olyan gúnnyal ejtette ki a nevemet és közben folyton nézett.
-K-kik maguk? - a szám megremegett, próbáltam nem mutatni mennyire félek.
-Mi - mutatott körbe - azért jöttünk, hogy velünk gyere.
-Tessék? És ő mit vétett?
-Csak a hatás kedvéért, hogy biztos igent mondj.
-De...miért? - hüledeztem, nem hittem el amit mondott. Miattam ölték meg és még azt akarják velük menjek.
-Kutattunk egy kicsit. Nekünk kell egy olyan ember, aki más mint a többi. Több kísérletet is végeztünk másokon, de senki nem lett megfelelő.
Nagyot nyeltem, azt már kiskorom óta tudom, hogy nekem más vérem van mint a többi embernek, de nem hittem volna, hogy ez ennyire fontos. Azt mondták engem gondosan elrejtenek, nehogy ilyen kezekbe kerüljek.
-Neked nem lesz semmi más dolgod...felkészítünk, átmész egy másik világba, visszajössz és éled tovább az életed. De ha nemet mondasz... - bement a bátyám háta mögé és rátámaszkodott - akkor ő is úgy végzi.
-Nem tennéd meg. - szúrósan néztem rá - annak semmi értelme nem lenne.
-Igazad van...felkeresek mindenkit akivel kapcsolatban állsz és ők is így végzik.
-El fognak kapni titeket.
-Dehogy fognak - jól kiröhögött - mi nagyon fontos és remek tudósok vagyunk. Tele pénzzel, kapcsolatokkal. - sokat sejtetően nézett rám. Itt semmi esélyem.
Hátrafordult és az egyik embere kezéből elvett egy kést. Testvérem fejét felemelte, a szeme bedagadt és vörös volt. Nyaka elé helyezte a kést, nem tudtam megszólalni. Féltem, nem hittem benne, hogy meg meri tenni. Aztán lassan végig húzta a bőre felszínén a kést, közben folyton nyöszörgött és megjelent a vére. A szememből az első csepp után megállíthatatlanul folyt a könnyem.
-Na mit mondasz? Feláldozod az életed az övéért?
Hallottam, hogy mondani akar valamit, de befogta a száját. Ő már nem sírt, teljesen beletörődött, hogy meghal. A tüdőmből szakadozva jött a levegő és lehajtottam a fejem.
-Hát jó...- sóhajtott egyet, láttam, hogy megtörli a kést majd visszaadta. A kezében már egy kis pisztoly volt, a szemem kidülledt és ordítani kezdtem.
-Már késő - a tarkójához fogta és lőtt.
Az idő mintha megállt volna, bátyám teste ernyedten csuklott előre én pedig végignéztem. A tudós mögötte mosolyogva nézett rám, a keze véres lett, de azon nyomban le is törölte.
Ezután az agyam kapcsolt és hallottam, hogy a másik irányban felsírt egy gyerek.
-Na lám lám. Van még itthon valaki?
Már el is indult abba az irányba, én eszeveszettül vonaglottam a széken.
-Ne őt hagyja békén!
-Miért tenném?
-Mert beleegyezem. - könyörgően néztem rá, de látszott rajta, hogy nem hatottam meg.
-És? Ha már így beleegyeztél akkor minek több családtag? Ki fogja őt felnevelni?
-De...ő is olyan mint én. - lehet most nagy hibát követtem el, de nem hagyhattam, hogy meghaljon.
-Ó...vagy úgy - odajött hozzám, megütögette az arcom - akkor a napokban értetek jövünk, nem érdemes semmivel próbálkozni. A testeket elintézzük. Rendesen el lesz temetve, ha úgy akarod.
Bólogattam, kikötötték a kezemet, átfutottam a másik szobába és a kezembe vettem a 2 éves kis gyermeket.
-Jól van Chanyeol. - csitítottam őt, bár inkább magamat nyugtatgattam ezzel. Lefeküdtem az ágyba magam mellé tettem őt és próbáltam elaludni, hátha minden eltűnik és mikor felkelek semmi nem lesz belőle.
2 évvel később
Elválasztottak engem Chanyeoltól, miután eljöttek értünk, soha többé nem láthattam őt. A bűntudat minden napomat keserűvé tette és az, hogy a testvérem halálát végignéztem. És nem tettem semmit.
Mindig arra gondolok, hogy ezt ő sosem fogja megtudni, de egyszer rá fog jönni. Neki is ilyen keserves élete lesz, mint nekem.
Már lassan egy éve a másik világban voltam. Találkoztam a mostani feleségemmel aki orvos, ő segített nekem. Nem tudott semmiről, de egymásba szerettünk. Mániája volt a vizsgálgatás, ebből kifolyólag kiderült, hogy az én testembe beültettek egy csipet, ami arra volt, hogy tudják minden lépésemet. A gerincem vonalában volt. Elég veszélyes lett volna kiszedni de én ezzel a tudattal nem tudtam volna együtt élni.
A műtétet sikeresen túléltem, és szerintünk a másik világban azt hiszik meghaltam. Féltünk attól a naptól mikor vissza kellett volna mennem. Hiszen a feleségem akkor már terhes volt. Nem voltunk benne biztosak, hogy a csip irányít mindent, de mint kiderült igen.
Együtt kutattunk erről a világról és szinte semmi sem különbözött. Egy valamit kivéve. Sok ismerős arcot láttam itt is és arra a következtetésre jutottam, hogy mindkét világban élünk. Majd meg akartam keresni az e világi énemet, de kiderítettük, hogy meghalt. Mondta a feleségem, hogy ő engem látott, talán egyszer.
Ezután az én elméletemre támaszkodtam. Ha ebbe a világba átjön egy személy akkor valamelyiknek meg kell halnia. Hiszen ennyi rendellenességet semmi nem bír el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése