9.rész ~ Esély

Másnap reggel a testemen elég nagy súlyt éreztem. A végtagjaim teljesen elgémberedtek, folyamatosan mozgattam hátha jobb lesz. Úgy éreztem szét vagyok esve. Tudtam mit csináltam az elmúlt este és tudtam, hogy mi történt azelőtt. Tisztán emlékeztem, de az agyam még egyiket sem dolgozta fel igazán. Nem akartam úgy gondolni az este történtekre, hogy én kihasználtam őt. Inkább csak nála találtam meg a menedéket.
Vállamnál éreztem, ahogy kifújta a hideg levegőt. Annyira édes volt ahogy szuszogott, hogy nem akartam megtörni a pillanatot. Keze rajtam pihent és ahol lehetséges volt, hogy hozzámért érezni lehetett, hogy milyen meleg a teste. Viszont én nem bírtam már, így kicsit megemeltem a takarót. Ahogy a hideg levegő beszökött abban a pillanatban Baekhyun libabőrös lett. Keze megrándult, a fejét lejjebb tette és éreztem, ahogy nyitogatja a szemét. Most már én is felemeltem a kezem és megdörzsöltem a szemem.
-Jó az illatod.
Az eddigi csendbe furcsán csengett  hangja. Kissé rekedt volt még. Felnézett, szemei be voltak dagadva, feljebb csúszott, várt egy kicsit aztán adott az arcomra egy puszit.
-Hát nem tudom milyen furcsa szaglásod van...de most megyek lezuhanyzom.
-Ne menj még - nyávogott még egy sort, de leráztam magamról a kezét, mert rosszul éreztem magam.
Felkaptam magamra az éppen hozzám közelebb lévő ruhát és elindultam a fürdőbe. Az ajtóból visszanéztem ő meg csukott szemmel feküdt.
A tükörbe néztem és nem ismertem magamra. Arcom vörös volt, még akkor is vert a víz, pedig már egyáltalán nem volt meleg. Szemeim véresek voltak, úgy éreztem mintha belülről szurkáltak volna tűvel. Nyitogattam de teljesen ki volt száradva. Minden ruhát ledobtam magamról, utáltam, hogy az egész testem ragadt.
Amint beálltam a víz alá, semmivel sem lett jobb. Olyan tompán éreztem mindent mintha valami burok lett volna körülöttem és csak részben enged át dolgokat. Így volt ez a gondolatokkal is. A melegre mintha immúnis lettem volna. Égetnie kellett volna már; mindig is szerettem ha a forró víz alatt álltam és libabőrös lettem, ha a hideg bőrömre hirtelen meleg víz folyt. De most semmi ehhez hasonlót nem tapasztaltam.
Megtámaszkodtam a falon és úgy hagytam, hogy a víz végig folyjon rajtam. Nagy pára volt, kicsit nehézkesen vettem a levegőt, a szemem egyre jobban fájt. Megpróbáltam semmi rosszra nem gondolni, folyamatosan a jókat kerestem. Aztán már csak azt vettem észre, hogy a víz még mindig folyik le az arcom két oldalán, de már a könnyem is belekeveredett.
Ezután már csak arra tudtam gondolni, hogy minden időmet vele akarom tölteni. Nem akartam a jövőre gondolni, se arra hogy mi lesz ha már nem leszek itt. Pedig akaratlanul is ezen járt az agyam. Itt ebben a világban mi sosem lehetünk sokáig együtt, hiszen én lassan visszatérek oda, ahonnan jöttem. A nép egyszerű gyermekei közé beállok és élem tovább a napjaimat.
Ha csak...
Eszembe jutottak a szavak amiket Choong Jae mondott. Hát igen, tegnaptól nem tekintem őt már senkinek az én életemben. Bár a saját elképzelésem nem éppen a legjobb ötlet volt, de nem jutott eszembe semmi más.

Kifelé menet belebotlottam Baekhyunba. Egyszerűen nem tudtam mit tegyek, ő rám mosolygott, én pedig zavaromban elfordultam és mentem is a konyhába. Gyorsan szedtem a lábamat, olyan furcsán éreztem magam, csak azon járt az eszem, hogy mindenki tud mindenről. Mikor beléptem mindenki elhallgatott. Úgy éreztem magam mint az első napon, olyan kiszolgáltatottnak és szerencsétlennek tűnhettem.
-Na miújság? - kérdezte Sehun behízelgő hangon.
-Semmi. - mormoltam az orrom alatt, Kai odajött és a hátamra csapott.
-Hagyjuk már! Tudjuk mi történt tegnap.
-Mármint? - biztos voltam benne, hogy ebbe belevörösödtem, a fejem égett és nem mertem oda nézni.
-Még én meséljem el?
-Hé! Kai, hagyd már békén. - szólt rá Kris, de biztos voltam benne, hogy mindenki jót röhög rajtam magába.
Ők még vitáztak, de én serényen csináltam tovább a reggelimet. Minden újból lejátszódott a fejemben és most már biztos voltam benne, hogy mindent tudnak. Vagy legalábbis gondolják.
Mikor már kész lettem az egyik kenyérrel, csak azt vettem észre, hogy Baekhyun szájában landolt. Bambán, értetlenül és egyben felháborodottan néztem, amint jóízűen lenyeli. Pedig olyan nehéz volt remegő kézzel összehozni ezt az egészet.
-Jó étvágyat! - megráztam a fejem és elkezdtem egy másaikat.
-Ya! Most haragszol? - nézett rám tettetett szomorúsággal, én pedig úgy néztem rá mint egy hülyére. Nem bírta és elvigyorodott, aztán megsimogatta az arcom.
Hát én nekem ez furcsa volt még. Már a gondolat is, de én nem tudtam hogyan kezelni ezt a helyzetet. Sőt semmiféle hasonló helyzetet nem hinném, hogy meg tudnék oldani, vagy valami értelmes mondattal lereagálni. Én értelmetlenül vigyorogtam érintése után. "Úristen! Én hülye vagyok" folyamatosan ezt mondogattam magamban, míg ki nem zökkentettek.
Kris megköszörülte a torkát. - Értem én, hogy mi folyik itt. De jó lenne ha nem itt...csinálnátok ezt. - én tátott szájjal néztem hátra, mégis mit csinálunk?
-Mi bajod van? - Baekhyun annyira természetesnek vette ezt az egészet.
-Csak kissé finomabban kezeljétek egymást.
-Zavar ha jól érzem magam? - a mellettem álló kétségbeesetten hadonászott.
-Nem!
-Hát akkor? - ők ketten tovább vitáztak, én pedig megpróbáltam kizárni őket.
Kissé fanyar képpel visszafordultam, megcsináltam gyorsan az ételt és mentem is a nappaliba. A vita kicsit kihallatszott, de a rágásom mellett nem értettem miről volt szó. Talán jobb is.
Annyit gondolkodtam ezen a dolgon. De vajon jó ötlet-e? Folyamatos gondolkodásom közepette megettem mindent és szomorúan észleltem, hogy nincs több, pedig még éhes voltam.
Sehun jött ki a konyha felől én pedig gondolkodás nélkül belekezdtem.
-Sehun!
-Mond.
-Tudnék ismét beszélni Choong Jae-vel?
-Hát...én azt nem tudom. Ezt Krissel beszéld meg.
-Oké. Köszi.
-De miért?
-Nem szeretnék előre beszélni, úgyhogy most még nem mondom el.
Csak megrántotta a vállát és tovább ment.
Egész nap azt vártam, hogy Kris egyedül legyen. Nem akartam mások előtt erről beszélni neki. Egyfolytában újrajátszottam a fejemben, hogy hogy is fogom előadni ezt az egészet. Féltem, mert sosem tudni mi jár az emberek fejében, őket sem ismertem még elég jól hiszen csak körülbelül három hete vagyok itt.
Az utóbbi pár órában csak tengtem, lefeküdtem a kanapén majd felültem. Sétáltam egy kört a házban, majd megint leültem tévézni. A nyakam nagyon fájt és azon stresszeltem, hogyan adjam elő magam.
Bementem abba a szobába ahova láttam, hogy Kris is bement. Kopogtam és már nyitottam is az ajtót. Szerencsére senki nem volt bent. Ő ült az asztalnál és valamit írt.
-Zavarok?
-Nem, dehogyis. Ülj le nyugodtan - letette a tollat, felém fordult és várakozóan nézett rám.
-Öh...hát igazából sokat gondolkoztam ezen, hogy miként kellene ezt megkérdeznem tőled. Nem tudom mit szólnál hozzá és igazából félek is egy kicsit...
-Jó jó, nem kell félni tőlem...nem hiszem, hogy bármikor is adtam volna rá okot úgyhogy kezdj bele.
Na remek, most félbeszakította a kis beszédemet így még rosszabb. Teljesen elvesztettem a fonalat így mondtam azt ami eszembe jutott.
-Igazából azt akarom megkérdezni, hogy ha lenne rá lehetőség akkor itt maradhatnék? - láttam rajta, hogy kicsit meglepődött, de ellenszenvet nem mutatott.
-Számomra semmi akadály. De mégis, hogy tervezted? Tudtommal nem lehetséges ez. Bár nem az én érdekemben hanem Baekhyunéban engedem meg és akarom is, hogy maradj.
-Azt akarom, hogy vigyél el Choong Jae-hez és beszélni akarok vele. Ő tudna segíteni.
Kifújta a levegőt és bólintott. Hosszan elmeséltem, hogy mi is az a kis terv. Végighallgatta és úgy jóformán semmit nem mondott rá. Folyton helyeselt, de mintha tartott volna valamitől.

8.rész ~ Együtt [+18]

Örültem. Boldog voltam azért, amiért annyi törődést nyújtott felém Baekhyun. Nem volt idő a saját nyomorultságaimmal foglalkozni. Sokkal jobban érdekelt az, amit éppen művelt velem.
A fejét kicsit eldöntötte, hogy jobban hozzám férhessen, kezét az arcomra simította. Mintha tétovázott volna. Biztos ő sem tudta, hogyan is kellene ezt csinálni, hiszen egyrészt reméltem, hogy senkivel sem volt, másrészt pedig talán jól jött volna most egy kis tapasztalat. Az oldalát simogattam, miközben ő elkezdett lejjebb haladni. Végigcsókolt és közben néhol megéreztem nyelvét a bőrömön, majd felült és elkezdte felhúzni a pólóm. Én is segítettem, hogy könnyebb legyen. Azzal már én is levettem róla, visszafektetett és ahol abbahagyta, ott újból folytatni kezdte bőröm kényeztetését. Mikor elérte mellbimbóimat mély sóhajtás szökött fel, élveztem, ahogy puha nyelve körkörös mozdulatokat ró le rajtam. Egy kicsit elidőzött mind a kettővel, aztán lejjebb csusszant a csípőmön, én pedig hirtelen összerándultam az érzésre. Rajta nem volt más, mint egy vékony kis anyag, de én még mindig farmerban voltam. Hasamat csókolgatta, közben kigombolta a nadrágom és ott dörzsölni kezdte. Ismételten felegyenesedett, én felemeltem a csípőm, hogy könnyebben lehúzhassa a nadrágot. Az alsómmal együtt lekerült rólam, először nagyon kényelmetlenül éreztem magam előtte, teljesen meztelenül. Felkönyököltem és csillogó szemeivel találtam szembe magam. Végighúzta kezeit a lábamon, engem pedig kirázott a hideg, visszadőltem az ágyra és a szememet eltakartam a kezemmel. Hallottam, hogy valamit letesz mellénk de nem figyeltem oda. Visszatért a lábamhoz, nem voltam felkészülve arra amit tett. Megtámaszkodott és férfiasságomat, ami már javában meredezett, megfújta, nem egyszer, én pedig szentségeltem és hallottam, hogy felkuncogott. Nem csinált semmit, hezitált majd éreztem, hogy végignyal teljes férfiasságomon, ezzel forró csíkokat hagyva maga után. Szaggatottan szívtam be a levegőt ami bent is rekedt. Párszor még megismételte, aztán már meleg ujjait rákulcsolta hímtagomra. Fel-le húzogatta a bőrt, és később kezdett el játszadozni a nyelve a férfiasságom hegyével. Tudtam, éreztem, hogy megijedt, de nem sokat gondolkodott és teljes hosszában bekapta. Az alhasam megremegett és az arcomat dörzsöltem a jóleső érzésre. Letettem a kezem magam mellé és próbáltam csak arra a pontra koncentrálni. Puha ajkai egyre gyorsabban mozogtak és mikor a fogai kicsit súrolták a bőröm, akaratlanul is mély nyögések hagyták el a számat. Már nem bírtam sokáig, végigfuttattam ujjaimat a tincsei között és kicsit meghúztam, hogy hagyja abba.
-Baekhyuuun - nyögtem a nevét és csak utána engedett el.
Teljesen kipirult az arca, biztos voltam benne, hogy nekem is. Rátapadt a számra, én meg majd' megfulladtam, a légzésem még mindig nem volt normális. Ő is kifáradt és elengedett, hogy levegőt kapjon. Ennyire még sosem láttam boldognak, az arca az enyémet tükrözte. Én is önfeledten mosolyogtam rá, majd átfordítottam és most én tornyosultam fölé.
A feje fölött összekulcsoltam ujjainkat és úgy kezdtem csókolni. Olyan türelmetlen volt, már egyből nyomult volna, de én abban a pillanatban elhúztam az arcom. Durcás képet vágott, én pedig már az arcélét csókolgattam. Lejjebb haladva néhol végighúztam a nyelvem, megharaptam bőrét. A kezemet még mindig fent tartottam, de ahogy egyre lejjebb haladtam, kicsúsztattam az övéből. Szívogattam, harapdáltam bőrét, majd mikor elértem a mellbimbóját ugyanúgy kényeztettem, mint ő az előbb engem.
Imádtam, hogy folyamatosan hangot adott élvezetének, ettől több bátorságot kaptam és egyre intenzívebben csináltam azt, amit. A hasát kezdtem el nagyon lassan csókolgatni, minden egyes puszi után felnéztem és figyeltem az arckifejezését. Mikor már a nadrágja szélét elértem, ismételten felnéztem és láttam, hogy összerándul a szemöldöke és beharapja az alsó ajkát. Felültem, végigsimítottam a testén és lefelé haladva beakasztottam az ujjamat a nadrágjába. Elkezdtem lefelé húzni, ő is felemelte a csípőjét, én pedig hátra dobtam a nadrágját. Óvatosan rámarkoltam férfiasságára és elkezdtem kényeztetni. Ahogy a nevemet nyögdécselte egyre jobban kívántam őt. Körkörös mozdulatokat tettem a nyelvemmel és megéreztem vékony ujjait a hajamba. Jólesően morogtam, ahogy körmei végigfutottak a fejbőrömön. Sós ízét éreztem a számban, majd erőt vettem magamon és lecuppantam róla.
Ismét fölötte voltam, és mikor kinyitotta a szemét láttam rajta, hogy az előbbi után nem tudja, hogy hol is van. Felhúztam a lábát és beültem közé. Hirtelen felült velem szemben és odahajolt hozzám, hogy megint mély csókba vonjon. Na most innen hogyan tovább...gondoltam magamban, aztán megéreztem, hogy felemelte a kezemet és amint elvált ajkaimtól rácuppant az egyik ujjamra.
-É-én nem akarok fájdalmat okozni... - nagyot nyeltem - és még sosem voltam így senkivel.
Egy pillanatra elengedte a kezemet és biztatóan rám mosolygott. Én bízom benned. Mondták a szemei, aztán már két ujjamat vette be. Közben elkezdett hátra dőlni engem húzva magával. Élvezettel nyaldosta az ujjamat, én pedig már szenvedtem a látványtól. Elengedett, hezitáltam aztán a középső ujjamat odavezettem a nyílásához és lassan elkezdtem befelé tolni. Mialatt teljesen benne nem volt, jó párszor felszisszent és megremegett. Úgy éreztem hozzászokott, így elkezdtem mozgatni, kis idő elteltével már a második is mellékerült. Próbáltam tágítani, de nem is akartam, hogy fájjon neki.
Aztán fejbe csapta magát, mintha eszébe jutott volna valami. Én megijedtem egy pillanatra, így kihúztam az ujjam. Ijedten kerestem a tekintetét miután felkönyökölt. Elnyújtózkodott a másik oldalra és a kezében volt egy óvszer és egy síkosító.
-Felkészültem... - egy kicsit elgondolkodott - csak idő közben elfelejtettem.
Ki akartam venni a kezéből, de ő elkapta - Majd én!
Felnyitotta és nyomott a kezembe, hátradőlt, én pedig arra a felületre irányítottam, ahol előbb az ujjam volt. Most sokkal bátrabban nyomtam bele és már ő is egy kicsit jobban tűrte.
Csúszós kezemmel egy kicsit elbabráltam az óvszerrel, így ő húzta fel rám. Óvatosan elmászott az ágy végébe, maga után húzva engem. Hátradőlt a párnákra és a hajamnál fogva húzott le egy csókra. A sarkamra ültem és úgy toltam belé teljes hosszomat. Ez idő alatt kicsit eltorzult arccal, a párnákat marcangolva tűrte hangtalanul a fájdalmat. Odahajoltam hozzá, mindkét kezemmel megtámaszkodtam és a fülébe suttogtam.
-Baekkie...lélegezz nagyokat. - csókokat adtam a nyakára és lassan elkezdtem mozogni.
Néha éreztem, hogy összerándul, de már ő is élvezte. Meleg lehelete csiklandozta a fülemet, számat végighúztam az arcán, addig míg meg nem találtam ajkait. Megszívtam alsó párnáját, majd mélyen újból és újból körbejártam a száját. Egyik kezemmel rámarkoltam hímtagjára és elkezdtem kényeztetni, hogy jobban élvezze ő is. A homlokomat a vállának támasztottam és egyre mélyebbeket löktem. Folyamatos lihegésem és az ő nyögései mellett már csak a bőrünk folyamatos érintkezését lehetett hallani.
-Chaa-nyeoll...én, én mindjárt... - tudtam mit akar mondani, nem hagytam abba a mozgást, a kezemmel továbbra is masszíroztam őt és mielőtt még hangot adhatott volna élvezetének, a számmal ismét utána kaptam. Teljesen kifáradt, fejét hátradöntötte, én pedig még tartottam magam, lassan én is a végéhez értem, de mielőtt még én is elmentem volna kihúzódtam belőle és hangos csattanással lekerült rólam a gumi. Már nyúltam volna magamhoz, de ő megelőzött, egyből bekapta és fel-le mozgatta a fejét. Beleharaptam az öklömbe és sikertelenül próbáltam visszatartani nyögéseimet. Miután én is elmentem, ő mindet lenyelte, felnézett rám és úgy nézett ki, mint egy jóllakott kisgyerek. Utánanyúltam és beletúrtam a már amúgy is kócos hajába. Megfordultam és lehúztam magam mellé. Éreztem, ahogy már nem kapkodja a levegőt.
-Nagyon jó voltál Channie.
A hirtelen jött bóktól kissé meglepődtem, simogattam a hátát és zavartan felköhögtem.
-Te is...tisztára olyan voltál mintha már többször is lettél volna ilyen helyzetben. - éreztem, ahogy fáradt mosolyra húzza a száját.
-Nem. Előtted csak egy valakim volt, de vele sosem jutottunk el ideáig. - gondolom ki volt az a valaki...de igazából kicsit megkönnyebbültem, hogy én lehettem az első. És teljesen arra számítottam, hogy a hirtelen jött őszinteségemtől majd szól valamit.
Míg vele voltam, semmi rossz nem jutott eszembe. Még az sem fordult meg a fejemben, hogy ne feküdjek le vele. Nagyon fáradt voltam már ahhoz, hogy bármiről is gondolkodjak, Baekhyun folyton cirógatta a hasamat. Én pedig már kezdtem elbóbiskolni.
-Chanyeol, nagyon sokáig maradj velem. - erre a mondatra szorító érzést éreztem a torkomban, és sehogy sem akart alábbhagyni. Nem válaszoltam neki, utoljára végigsimítottam a hátán és rendesen betakartam, hogy aludjunk.

7.rész ~ Egy biztos pont

Az út hazafelé most még hosszabbnak tűnt, mint idefelé. A szemem már égett az éppen készülődő sírástól. Úgy éreztem az orrom és a végtagjaim egyaránt lefagytak, de már nem bántam. Nem is foglalkoztam semmivel. 
A fejemben újból és újból hallottam a hangját, ahogy közli velem a tényeket. Még mindig nem értettem sok mindent, de azt tudtam, hogy ettől elcseszettebb már nem is lehetnék. Az életem kész csőd, nincs olyan ember akire én is támaszkodhatnék. 
Mikorra hazaértem olyan lassúnak, elveszettnek éreztem magam. Bekóvályogtam a szobámba, de előtte felvettem az első dolgot, ami a kezembe akadt. Leültem az ágy végébe és vigasztalhatatlanul sírni kezdtem. 
A fájdalmam túlnőtt rajtam, nincs erőm már az élethez egyedül. Elpocsékoltam az időmet, mindenki csak látszatból volt mellettem. Mindenki csak kihasznált. Az ilyen emberek hogy élhetnek boldogan? Én mit ártottam a világnak amiért ezt kell átélnem? A körülöttem élő emberek is azt hiszik boldogok, de ez mind csak álarc. Mind boldogtalan csak valami olyasmivel hitegetik magukat, ami teljes ellentétben áll a valósággal. Én is ezt tettem, azt hittem boldog vagyok, az orromnál fogva vezettek, míg teljesen tönkre nem tettek. 
Olyanok jártak a fejembe amikre sosem mertem gondolni. Mindig is féltem a haláltól, bár azt, hogy miért sosem tudtam. Általában azért félnek, mert a családjukat hátra hagyják és, hogy nekik fognak bűntudatot okozni, vagy attól félnek, hogy valami fontosat szalasztanak el. A fejemet hátradöntöttem és a kést forgattam a kezemben. Próbáltam lenyugtatni magam, mély levegőket vettem, el akartam elfelejteni azt, ami az elmúlt pár órában történt és átgondolni az életemet. Ha eldobnám ezt, aligha lenne akit érdekelne. Tovább lépnének, találnának helyettem egy másik alanyt és majd az ő életét is tönkre teszik. 
Mi lesz ha visszamegyek? Úgy érzem most, hogy nem tudnék teljes életet élni. Mintha meg lennék bélyegezve, és rám lenne írva, hogy én szerencsétlen és elcseszett vagyok, hozzám nem ajánlatos közeledni. Kétlem, hogy bármikor is családom lehetne, vagy akár rendes barátaim. 
Valamiért most fájt a sírás, a szememet már kidörzsöltem, az orrom is folyt, a pulcsimba megtöröltem és a padlót kezdtem szurkálni a kés hegyével. Vajon jó ötlet lenne? 
Egyre jobban fáztam. Belefáradtam a gondolkodásba, az erőlködésbe...a saját életembe. A kést olyan szorosan markoltam, mintha az életem múlna rajta.
Kinyitódott az ajtó és egy kis fény szűrődött be. Amint becsukódott megint sötét lett minden. Nem akartam mást látni, nem akartam, hogy bárki kioktasson. Nagyon halk volt, letett valamit az ágy mellé, majd előttem megállt és leguggolt. Akkor láttam meg csak, hogy Baekhyun az. Elfordítottam a fejem, egyszerűen nem tudtam ránézni. Nem akartam, hogy így lásson. Pár percig csendben nézett, majd a kis keze elindult felém. Még hátrébb húzódtam, de ő megállíthatatlanul közelített. Megfogta az én kezemet és ujjaival kifeszítette a kést a kezemből. Követtem a szememmel, ahogy elcsúsztatta a másik irányba. Szerintem kezdtem megbolondulni, hát hülye vagyok én, hogy egy konyhakéssel akarom megölni magam?!
Most már továbbra is folyton figyeltem minden mozdulatát. Közelebb jött a lábam között és a két kezét remegve végig futtatta a mellkasomon, fel a nyakamnál majd a hüvelykujjaival letörölte a szemem alatt. Olyan tökéletesnek találtam abban a pillanatban. Bárhol hozzám ért a keze, meleget éreztem, ahogy a nyakamra tette és közeledett az arcomhoz már a jól ismert bizsergés futott végig rajtam. Apró csókokat lehelt az arcomra, én pedig mozdulatlanul, becsukott szemmel élveztem. A puha ajka már az enyémhez ért, nagy levegőt vettem. Próbált utat törni magának de én nem engedtem, valami meggátolt. De ő sem adta fel, végignyalt alsó ajkamon, belőlem pedig mélyebb szaggatott levegő tört fel, ami következtében megnyíltam neki. Nem siette el, lassú volt, nekem pedig rettenetesen jólesett. Puha nyelve ügyesen elkalandozott az enyémmel, majd mikor már én is visszacsókoltam, mély morgás tört fel belőle. Elhúzódott tőlem, de nem messzire. Közelről nézett a szemembe, azt éreztem mintha belém látna, mintha tudná min mennék keresztül.
-Én szeretlek Chanyeol.
-Biztos vagy benne, hogy te irántam érzel így?
Szorosan magához ölelt.
-Neked ugyan az az illatod, a kinézeted, a mély hangod - könnycseppek landoltak a nyakamon, én is átöleltem - De én már nem a régi Chanyeolt szeretem! - szipogta. - Téged szeretlek.
Nyomatékosan kihangsúlyozta azt a két szót, nekem pedig ez bőven elég volt. Letörölte könnyeit és ismét megcsókolt. Lehúzta a pulcsim cipzárját és az alatt ölelt magához, én pedig már egyáltalán nem fáztam. Elvált  ajkaimtól és az állam mentén elkezdett csókolgatni a nyakamig egy kicsit elidőzött, majd felállt és engem is felhúzott. Ismét rám tapadt, de közben levette rólam a pulcsit. Elkezdett hátrafelé tolni, mikor beleütköztem az ágyba, ő rátaszított és ráült a csípőmre. Lenézett rám és úgy mosolygott, becsukta a szemét és az eddigieknél sokkal lassabban és mélyebben csókolt. 
Ennek meg kellett történnie, hogy rájöjjek, van egy pont az életemben amiért élhetek. Tudtam, hogy Baekhyunnak nem csak a saját kielégítéséért kellek. Ő neki tényleg számítok valamit.

+1 ~ A múlt árnya

Park Choong Jae pov.

Próbáltam kinyitni a szemem, de mintha leragadtak volna. Mikor kicsit kinyitottam, a lámpa erős fénye bántotta a szemem. Nem tudtam mióta lehettem eszméletlen és mi is történt valójában velem. Mikor már eléggé hozzászoktam, akkor vettem csak észre, hogy le vagyok kötözve. A pánik kicsit megugrott bennem, majd körülnéztem. Olyat láttam amit se a szemem se pedig az agyam nem tudott feldolgozni, és abban a pillanatban nem tudtam, hogy sírjak vagy hányjak. A szám kiszáradt, de továbbra is csak néztem a testet. A falnak volt támasztva és látni lehetett, hogy a szeméből kifolyt a vér, le egészen a nyakáig, majd mikor lejjebb tekintettem megláttam, hogy a fehér blúz ami rajta volt vörös foltok tapadtak rá, a hasa aljától felfelé fel volt hasítva. A testvérem feleségét holtan látni gyomorforgató volt, főleg így. Aztán jutott eszembe, a szoba másik sarkába pillantottam és megláttam bátyámat. A fejét lehorgasztotta, rázkódott a válla a sírástól. Folyton visszapillantottam a holttestre, egyszerűen nem tudtam feldolgozni. Mégis mi történt? Próbáltam visszaemlékezni, de halk cipő kopogásra lettem figyelmes. Egyszerre több férfi is belépett a szobába, mind fekete ruhában volt. Nem volt senki, aki ismerős lett volna, megálltak mellettem ketten, és szemben is a fal mellett.
Valaki megköszörülte a torkát és előrébb lépett. Nem volt magasabb a többinél, de kicsit öregebb volt.
-Choong Jae...- olyan gúnnyal ejtette ki a nevemet és közben folyton nézett.
-K-kik maguk? - a szám megremegett, próbáltam nem mutatni mennyire félek.
-Mi - mutatott körbe - azért jöttünk, hogy velünk gyere.
-Tessék? És ő mit vétett?
-Csak a hatás kedvéért, hogy biztos igent mondj.
-De...miért? - hüledeztem, nem hittem el amit mondott. Miattam ölték meg és még azt akarják velük menjek.
-Kutattunk egy kicsit. Nekünk kell egy olyan ember, aki más mint a többi. Több kísérletet is végeztünk másokon, de senki nem lett megfelelő.
Nagyot nyeltem, azt már kiskorom óta tudom, hogy nekem más vérem van mint a többi embernek, de nem hittem volna, hogy ez ennyire fontos. Azt mondták engem gondosan elrejtenek, nehogy ilyen kezekbe kerüljek.
-Neked nem lesz semmi más dolgod...felkészítünk, átmész egy másik világba, visszajössz és éled tovább az életed. De ha nemet mondasz... - bement a bátyám háta mögé és rátámaszkodott - akkor ő is úgy végzi.
-Nem tennéd meg. - szúrósan néztem rá - annak semmi értelme nem lenne.
-Igazad van...felkeresek mindenkit akivel kapcsolatban állsz és ők is így végzik.
-El fognak kapni titeket.
-Dehogy fognak - jól kiröhögött - mi nagyon fontos és remek tudósok vagyunk. Tele pénzzel, kapcsolatokkal. - sokat sejtetően nézett rám. Itt semmi esélyem.
Hátrafordult és az egyik embere kezéből elvett egy kést. Testvérem fejét felemelte, a szeme bedagadt és vörös volt. Nyaka elé helyezte a kést, nem tudtam megszólalni. Féltem, nem hittem benne, hogy meg meri tenni. Aztán lassan végig húzta a bőre felszínén a kést, közben folyton nyöszörgött és megjelent a vére. A szememből az első csepp után megállíthatatlanul folyt a könnyem.
-Na mit mondasz? Feláldozod az életed az övéért?
Hallottam, hogy mondani akar valamit, de befogta a száját. Ő már nem sírt, teljesen beletörődött, hogy meghal. A tüdőmből szakadozva jött a levegő és lehajtottam a fejem.
-Hát jó...- sóhajtott egyet, láttam, hogy megtörli a kést majd visszaadta. A kezében már egy kis pisztoly volt, a szemem kidülledt és ordítani kezdtem.
-Már késő - a tarkójához fogta és lőtt.
Az idő mintha megállt volna, bátyám teste ernyedten csuklott előre én pedig végignéztem. A tudós mögötte mosolyogva nézett rám, a keze véres lett, de azon nyomban le is törölte.
Ezután az agyam kapcsolt és hallottam, hogy a másik irányban felsírt egy gyerek.
-Na lám lám. Van még itthon valaki?
Már el is indult abba az irányba, én eszeveszettül vonaglottam a széken.
-Ne őt hagyja békén!
-Miért tenném?
-Mert beleegyezem.  - könyörgően néztem rá, de látszott rajta, hogy nem hatottam meg.
-És? Ha már így beleegyeztél akkor minek több családtag? Ki fogja őt felnevelni?
-De...ő is olyan mint én. - lehet most nagy hibát követtem el, de nem hagyhattam, hogy meghaljon.
-Ó...vagy úgy - odajött hozzám, megütögette az arcom - akkor a  napokban értetek jövünk, nem érdemes semmivel próbálkozni. A testeket elintézzük. Rendesen el lesz temetve, ha úgy akarod.
Bólogattam, kikötötték a kezemet, átfutottam a másik szobába és a kezembe vettem a 2 éves kis gyermeket.
-Jól van Chanyeol. - csitítottam őt, bár inkább magamat nyugtatgattam ezzel. Lefeküdtem az ágyba magam mellé tettem őt és próbáltam elaludni, hátha minden eltűnik és mikor felkelek semmi nem lesz belőle.

2 évvel később
Elválasztottak engem Chanyeoltól, miután eljöttek értünk, soha többé nem láthattam őt. A bűntudat minden napomat keserűvé tette és az, hogy a testvérem halálát végignéztem. És nem tettem semmit.
Mindig arra gondolok, hogy ezt ő sosem fogja megtudni, de egyszer rá fog jönni. Neki is ilyen keserves élete lesz, mint nekem.
Már lassan egy éve a másik világban voltam. Találkoztam a mostani feleségemmel aki orvos, ő segített nekem. Nem tudott semmiről, de egymásba szerettünk. Mániája volt a vizsgálgatás, ebből kifolyólag kiderült, hogy az én testembe beültettek egy csipet, ami arra volt, hogy tudják minden lépésemet. A gerincem vonalában volt. Elég veszélyes lett volna kiszedni de én ezzel a tudattal nem tudtam volna együtt élni.
A műtétet sikeresen túléltem, és szerintünk a másik világban azt hiszik meghaltam. Féltünk attól a naptól mikor vissza kellett volna mennem. Hiszen a feleségem akkor már terhes volt. Nem voltunk benne biztosak, hogy a csip irányít mindent, de mint kiderült igen.
Együtt kutattunk erről a világról és szinte semmi sem különbözött. Egy valamit kivéve. Sok ismerős arcot láttam itt is és arra a következtetésre jutottam, hogy mindkét világban élünk. Majd meg akartam keresni az e világi énemet, de kiderítettük, hogy meghalt. Mondta a feleségem, hogy ő engem látott, talán egyszer.
Ezután az én elméletemre támaszkodtam. Ha ebbe a világba átjön egy személy akkor valamelyiknek meg kell halnia. Hiszen ennyi rendellenességet semmi nem bír el.

6.rész ~ Felismerés

Most nem volt ismerős az út. Már sokfelé voltam, de erre még nem. Számomra még mindig félelmetes volt az egész hely. Kris végig csöndben sétált mellettem, Jongin és Sehun olyan halkan beszéltek, hogy nem hallottam semmit. Baekhyun viszont nem jött. Olyan érzésem volt, mintha az emberek megbámultak volna, már csak egy bilincs kellett volna, és szerintem tisztára úgy néztem volna ki, mintha most fogtak volna el.
Egyszer csak azt vettem észre, hogy egy ház előtt álltunk. A kapun egyből bementek, én is követtem őket. Meg se vártuk, hogy valaki kijöjjön az ajtón, Kris kettőt kopogott és már bent is volt. A lakás elég kellemes vajszínű falú volt és tele volt a ház növényekkel.
- Chanyeol, addig ülj le oda. - mutatott a konyha helyiségben lévő kis székre Sehun. Úgy saccoltam, hogy a konyha a középpontja a háznak. Ahogy ott ültem és körbe néztem, szinte minden irányba nyíltak ajtók.
Vártam és vártam, közben a széken billegtem előre-hátra. Utáltam, ha megvárakoztatnak. Már egy ideje itt hagytak és már majd megbolondultam az óra folytonos kattogása miatt.
Kicsit elpilledhettem, mikor kinyitottam a szemem Jongin állt előttem.
- Tudod ki vagyok?
- Miért ne tudnám - néztem rá hülyén.
- Csak, hogy tudjam felkeltél-e.
- Hát elég sokáig elvoltatok Jongin. - haragos pillantást vetettem rá, majd felálltam és kinyújtóztam.
- Eddig nem mondtam, de hívj nyugodtan csak Kai-nak.
Bólogattam és a többiek is bejöttek.
- Már vár téged. Menj be oda. – rámutatott egy ajtóra.
Nem szóltam semmit, nagyon féltem. Kitudja, mit akarnak tőlem, főleg egy doki?!
A tenyerem kissé nyirkos lett, lenyomtam a kilincset, majd beléptem az ajtón. Nem láttam senkit. Kicsit beljebb mentem, egy fotel és egy kanapé volt a szoba közepén, szintén sok zöld növénnyel. Az íróasztalon szanaszét voltak papírok és egy családi képet is láttam. Már meg akartam nézni, de csak akkor láttam meg, hogy valaki térdel az asztal mögött. Annyira megijedtem, hogy a szám tátva maradt, azt hittem valami baja van, de lassan felállt és rám mosolygott.
- Te vagy Chanyeol ugye? – kissé túlpörgött. Ide-oda kapkodott, de folyton mosolygott.
- Igen én vagyok. És maga?
- Ülj csak le, majd minden kiderül a maga idejében. Sajnálom, ha rendetlenség van, de nem tudtam, hogy ma jöttök.
Nem mintha ennyi idő után nem tudott volna elpakolni, de nagy kupleráj nem volt. Leültem a fotelba, nehogy véletlen mellém akarjon ülni. Így elsőre kissé furcsa volt. Miközben összerámolt, jobban megnéztem. Elég magas és vékony volt, kissé idősebb, de jó formában tartotta magát. Fekete haja volt és, hogy most csak azért hordta a fekete keretes szemüveget, mert jól állt neki azt nem tudtam eldönteni, elég vékony lencsés volt. De ez már csak részletkérdés. Megigazította a garbóját és leült velem szembe a kanapéra.
- Na, Park Chaenyol, tudod miért jöttél ide? – ingattam a fejem így folytatta – Én egy pszichológus vagyok, hallottam a múltkori kis balesetről és még másról is szeretnék veled majd beszélni.
Bólogattam, és olyan furcsa érzésem támadt. Mintha valahol láttam volna már ezt a pasast, de semmi nem ugrott be.
- Tudod, sok közös van ám bennünk. De most térjünk ki arra, hogy hogy érzed magad?
- Elég nehezen de, meg vagyok. A-amikor…a múltkor azt tettem azzal az emberrel – alig bírtam kimondani a szavakat – még mindig nem nagyon dolgoztam fel.
- Volt melletted valaki, vagy teljesen magadba zuhantál ez idő alatt?
-Hát, akik kint várnak ők mind mellettem voltak. De ez csak a nappalra vonatkozott, este egyedül maradok a gondolataimmal, így mindig elő jönnek.
- Értem. – nem is értettem miért vagyok ennyire őszinte, de ezt még így senkinek nem mondtam el. – De látom, azért nem olyan súlyos a helyzet.
De kedves, azt hiszi egy hét alatt megemésztettem, hogy egy ember vére tapad a kezeimhez. Kicsit ideges lettem, a kezemmel a lábamon doboltam és kezdett elég meleg lenni, ki akartam menni abból a szobából, de attól tartottam egy darabig még biztos nem fogok.
- Maga honnan ismer engem?
- Ne magázz, kérlek. El fogok mondani mindent. Jaj és el is felejtettem bemutatkozni. Az én nevem Park Choong Jae.
A nevén annyira nem lepődtem meg, hiszen sok embernek ugyan az a neve. De annál jobban idegesített, ahogy fürkészett.
- Akkor…mikor kerül erre sor?
- Te okos fiú vagy Chanyeol, csak néha jól takarod, vagy ennyire félrevezettek. – Az előbbi mosolya eltűnt, komoly arccal folytatta – Én olyan vagyok, mint te. Elég hihetetlen tudom, és most azt is tudom, hogy hülyének nézel. Rengeteg kérdés kavaroghatott eddig a fejedben, de most még több fog. Tudom, hogy a szüleid meghaltak, tudom, hogy eddig egyedül éltél elzárva a világtól, rettenetes kaján éltél és tudom, hogy ezzel egyáltalán nem vagy megelégedve – lassan beszélt és érthetően, én pedig alig bírtam követni, miért tud ez mindent rólam - Nekem is ugyan az a vércsoportom, mint neked. Ugyan abból a világból vagyok, mint Te. Ugyan azt végigjátszottam, mint Te.
Könnybe lábadt a szemem a felismeréstől, a torkomban akkora gombóc keletkezett, hogy nyelni nem tudtam és egyre csak nőtt. A fotelba már teljesen belepréselődtem és mereven néztem az előttem ülő férfit. Elmosolyogta magát, keresztbe tette a lábát.
- Én vagyok a nagybátyád. Apád testvére.
- D-de hiszen nekem mindenkim meghalt. – A könnyeim már patakokban folytak, hogy nem ismerhettem fel? Jó, igaz eddig csak képről láttam, de mindenki azt mondta, hogy meghalt.
- Hát láthatod. Téged is ugyan úgy, mint engem kihasználtak. Azt hittem, akkor megmentettem az életed, de lehet csak rosszabb sorsod lett így.  – szomorúan rám mosolygott – Engem is ugyan így átküldtek ebbe a világba, de én tettem azért, hogy itt maradhassak, és ők úgy tudják, hogy meghaltam. Családom lett és boldog vagyok.
- Mi az, hogy megmentettél? – Aztán esett le mit is mondott – Képes voltál engem ott hagyni? Egyedül? Hogy Te boldog lehess?!?! – Teljesen kiakadtam, mintha várta volna már ezt, így nem rezzent meg az arca.
- Ezt te nem értheted…
- Nem érthetem? – Azt hittem ismét sírni fogok, de már csak dühös voltam.  – Még, hogy nem érthetem. – hitetlenkedtem tovább.
- Nyugodj le még egy kicsit. Nem mondtam el mindent.
Akarva akaratlanul visszadőltem a fotelbe. Nem bírtam tartani magam, az agyam még kétlem, hogy befogadta ezt a sok információt. Láttam rajta, hogy nem tudja, hogyan mondja el azt, amit még akar.
- A szüleid tudod miért haltak meg?
- Balesetben…- már ebben is kételkedtem, a hangom nem volt több suttogásnál és még azt hittem nem tudok már sírni. Féltem. Féltem a választól.
- Azok az orvosok, akik körülvettek téged, ápoltak, felneveltek…ők ölték meg a szüleidet. Miattam.
- MI?
Választ nem vártam. Nekem ez sok volt. Felpattantam, kissé megszédültem, de kirohantam a szobából. Láttam a többiek meglepett arcát, de nem érdekelt. Kabát nélkül rohantam végig az ismerős úton. Semmi nem érdekelt! El akartam futni, mindenkitől és mindentől.

5.rész ~ Egy ideje itt időzve

Már lassan másfél hete itt vagyok. A múlt heti kis incidenst még mindig nem nagyon hevertem ki. A történtek után a többieknek nem lett nagy bajuk. Nagyon nem kötötték az orromra, de ilyen területi téma volt. Miután visszajöttek Én, lettem lecseszve, ami Baekhyun-nal történt. Természetesen a történetemet senki se hallgatta végig. Aztán jöttek ezzel a, ’bezzeg Ő nem tétovázott volna’, meg, hogy ’Ő ment volna nekik segíteni’. És jött egy kis rohamom, amit nem tudtam megállítani, teljességgel kitört belőlem. Elmondtam nekik utoljára, hogy ne várjanak tőlem megváltást, vagy netán ne várjanak arra, hogy én a régi Chanyeol bőrébe bújjak. Ezek után senki nem firtatta tovább az aznap történteket. A holttestet sikeresen, hozzáteszem nélkülem eltávolították. Engem semmivel se lehetett volna rávenni, hogy megint ránézzek arra az emberre.
Egész héten megjelent az álmomban újra és újra az a kép csak valahogy máshogyan. Máshogy öltem, más körülmények között voltam, de az összesnek ugyan az volt a lényege.
Most már tényleg úgy érzem, hogy sokkal jobban megismertem őket. Közelebb kerültünk egymáshoz úgy mindenkivel, és Baekhyun napi ölelgetéséhez is már hozzá kellett szoknom. Nem lehetett lerázni, folyton jött utánam, ha már nem tudtam valamit, egyből okoskodott, hogy ő ezt jobban tudja, és majd ő megcsinálja. Néha idegesített, de összességében jó társaság volt.

Valamelyik nap Krissel elmentünk venni pár dolgot. Igen, itt is ugyan úgy járnak bevásárolni. Tényleg nem tudom mit hittem. Először valami olyasmire gondoltam, hogy műkaján élnek, amiből be vannak otthon tárazva, meg teljes kényelemben élnek. Bár lehet csak ezért képzeltem ezt, mert ezt akartam, hogy itt ez legyen…talán.
A város, vagy inkább az a terület ahol mi járkáltunk, teljesen olyan volt, mint egy háborús övezet. Kissé túlzás, de amit láttam, abból semmire nem tudtam volna azt mondani, hogy na, ez szép. Kis utcákon mentünk keresztül, voltak olyan házak, amik kicsit tehetősebbek voltak, ami azt jelentette, hogy a vakolat még nem kezdett el mállani, és volt, ahol a vaskapu tiszta rozsda volt. Kris közben mesélt, hogy erre leginkább már csak öregek vannak, mert a fiataloknak nem megfelelő ez a hely. Ez megmagyarázta miért nem láttam semerre gyerekeket. Azon is csodálkoztam, hogy olyan fesztelenül élnek itt, pedig bármelyik pillanatban lecsaphatnak rájuk. Kris azt felelte, hogy ők ezzel nem foglalkoznak, mert inkább élnek annyit szabadon és fesztelenül amennyit csak tudnak, minthogy bezárva félelemmel teli értelmetlen halált haljanak.
Itt már nagyon hideg volt. Nagykabátban mentem vissza a házba, mert most egyedül indultam el sétálni. Rettenetesen fáztam, a nadrág teljesen rám fagyott és úgy éreztem a csontjaimig hatolt a hideg. Mikor beértem az ajtón, az előbbi csípős érzést most a meleg miatt, égető érzés váltotta fel. Letettem a dolgokat az asztalra és egyből a meleget kerestem. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt amint éreztem a bizsergető érzést a kezeimen. Vajon amott most milyen idő lehet…
-Channie! – felnéztem és megláttam Baekhyun mosolygó arcát.
-Szétfagytam, úgyhogy csinálnál nekem teát?
-Én mondtam, hogy veled megyek.
-És akkor nem fáztam volna vagy mi?
-Ha engednéd én már most is felmelegítenélek. – a poharakkal ügyködött, nem nézett rám, de tudtam, hogy milyen önelégült képet vághat.
Leültem a székre, majd miután elkészítette a teát, oda hozta nekem. A fejemet a bögre fölé hajtottam és élveztem, ahogy a forró gőz az arcomra száll.
-Holnap rajtam lesz a sor, úgyhogy szeretném, ha eljönnél velem.
-Én innen ki nem teszem a lábam, ha nem muszáj.
Már szólásra nyitotta a száját, de Kris jött be hozzánk.
-Holnap Chanyeol eljön velünk egy illetőhöz, úgyhogy nem tud veled menni.
-Ya! Hallgatóztál? – megbotránkozott fejét látván nevetnem kellett.
-Nem, csak a végét hallottam. – fintorgott Kris, és mielőtt Baekhyun válaszolhatott volna közbe szóltam.
-És ki az, akihez elvisztek?   
-Majd meglátod. – biztatóan rám mosolygott, de rohadtul nem nyugodtam meg.
Ez egyáltalán nem válasz. Kissé paranoiás lettem az utóbbi időben.
A nap rettenetesen gyorsan eltelt. Megnéztünk egy filmet, bár a felénél már majdnem mindannyian bealudtak. Baekhyun már előre mondta, hogy ő megy lefeküdni. Én még maradtam és végig néztem, bár nem mintha érdekes lett volna, de aludni nem tudtam. Estefelé mikor vége lett, gyorsan lezuhanyoztam és mentem is aludni.
Bementem, nem is kapcsoltam fel a lámpát, egyből az ágyhoz ballagtam és már le is akartam feküdni, mikor kisebb horkanásokat hallottam.
-Na neeem. – elképedve néztem, hogy az ágyamban alszik, halál nyugodtan. – Baekhyun.
Többször ismételgettem a nevét, de meg se moccant. Kirángattam alóla a takarót, majd teljesen betoltam őt a falhoz. Miután nem jött arrébb, nem mozgolódott és nem csinált egyáltalán semmit, én is lefeküdtem mellé. Betakaróztam, a szemem már eléggé hozzá szokott a sötéthez így már rendesen láttam őt. Egy szemforgatás kíséretében betakartam őt a takarómmal, hiszen én még így is fáztam.
Reggel fullasztó érzésem volt, valami rám nehezedett. Nagyon melegem volt és mikor kinyitottam a szemem, egy nagy hajkupaccal találtam szembe magam. Megfogtam a vállánál és megpróbáltam eltolni magamtól, aztán éreztem a mosolyát a mellkasomnál.
-Baekhyun, ne játsszunk most ilyet légyszíves. És ne szokj hozzá, hogy itt alszol, mert rettenetesen kényelmetlen volt.
Sehogy sem tudtam levakarni magamról, olyan volt, mint egy kismajom. Megpróbáltam a kezét lefeszíteni a hátamról, aztán már csak azt vettem észre, hogy Baekhyun alattam van, én pedig rajta ülök. Elengedte a hátamat és úgy nézett fel rám, elégedett vigyor terült szét az arcán, majd beharapta az alsó ajkát. Furcsa érzésem támadt, és minél előbb ki akartam jutni a szobából. Az agyam legalábbis ezt akarta.
-N-nekem ki kell mennem.
-Ne menj még. – szomorú képet vágott, de én előttem már csak az volt, hogy ki kell onnan mennem.
Már a fürdő felé igyekeztem, de Kris az utamat állta.
-Készen vagy?
-Mire? – kérdeztem kissé zaklatottan.
-Ma megyünk a dokihoz.
-Hogy kihez?
-A lényeg, hogy meg kell ismerkedned vele. Amúgy valami baj van?
Ingattam a fejem, aztán széles vigyorra húzta a száját és a hátam mögé nézett. Megfordultam és Baekhyun az ajtómból integetett ki. Kikerültem Krist és bezártam magam mögött a fürdő ajtót.
Már fél órája állhattam a víz alatt, mikor valaki kopogtatott az ajtón és ordított, hogy menjek.
Nem volt túl sok kedvem bárkivel is találkozni, elég nyűgös voltam főleg, hogy alig tudtam aludni. Nekem semmit nem mondtak, hogy egyáltalán miért kellene találkoznom azzal az orvossal. Csak annyit mondtak, hogy mielőtt visszamennék, előtte muszáj találkoznom vele.

4.rész ~ Tétovázás

Minden a feje tetejére állt. Baekhyun ijedten dobta le az evőeszközét, Jongin mély levegőket vett, az orrát masszírozta nyugtatásképpen.
-Sehun te tudod mi a dolgod. Te pedig azt csinálod és úgy, ahogy neked mondja, megértetted? – hevesen bólogattam, bár még mindig nem értettem miről volt szó.
Az előbbi jókedv már sehol sem volt. Jongin az imént kiszaladt férfi után ment, Sehun felállt. Nem szólt, hogy kövessük, de tudtuk, hogy utána kell mennünk. Ismét lementünk a pincébe, az egyik berendezett szoba után nyílt egy ajtó. Bementünk rajta és tele volt szekrényekkel. Mind jól le voltak zárva, az egyiket kinyitotta Sehun és már rossz érzésem támadt.
-Én olyat nem veszek a kezembe. – mondtam azokra a szörnyűségekre pillantva.
Mindenféle szaros pisztollyal és hasonló ölésre alkalmas fegyverrel volt tele. Baekhyun kezébe is adott, aztán felém fordult.
-Legalább legyen nálad egy darab – a kezembe csúsztatta a fémet, ami kissé lehúzta a kezemet.
Már most tudtam, hogy ebből semmi jó nem lesz. Baekhyun megmutatta, hogy mégis hogyan kell használni. Ahhoz képest milyen kis törékeny úgy magyarázta mintha minden nap ilyet fogna a kezében.
-Neked nem kell kint lenned. – mutatott rám Sehun mikor felértünk a szobákhoz – lehet, hogy ide is be fognak jönni. De neked nem kell semmit csinálnod, még a végén lelősz valakit. Csak vészhelyzetben használd! – óva intett, de nekem eszembe sem jutott volna, hogy használjam.
Elmondta Baekhyun-nak, hogy mi a dolga, majd ő is ment. Engem beküldött a szobába, hogy maradjak ott és semmiképp se jöjjek ki.
Leültem az ágyra, a fegyvert megkönnyebbülés volt letenni. Egy darabig szemezgettem vele, de sehogy nem barátkoztam meg a gondolattal, hogy ezt adták a kezembe. Furcsa volt ilyet látni, hiszen ilyet nem láttam még soha, maximum tv-ben.
Hátradőltem az ágyon és lehunytam a szemem. Nem hallottam semmit, túl nagy volt a csend. Valahol a többiek most az életüket kockáztatják valamiért, ami fontos nekik. Én meg itt fekszem. Ilyenkor kéne eszembe jutnia dolgoknak, hogy mik történtek velem gyermekkoromban, de igazából nem emlékszem azokra az éveimre. Egyik családtagomat sem ismertem. Volt egy-két barátnak nevezhető ismerősöm, de kétlem, hogy nekik feltűnne, ha meghalnék.
Percek telhettek el, talán egy fél óra… gondolataim közepette hatalmas csattanásra lettem figyelmes. Azonnal felpattantam, szaladtam is az ajtóhoz. Kinyitottam, de előtte visszafordultam, és felvettem a fegyvert. A pulzusom az egekben volt már mikor kiléptem a folyosóra. Halk nyöszörgéseket hallottam, és abba az irányba el is indultam. Mit teszek én, ha ezt használnom kell? Nem fogom tudni megtenni. Folyton ezek a gondolatok cikáztak a fejemben. Befordultam a sarkon és szörnyű látvány fogadott.
Baekhyun siralmasan festett. A szívem annyira összeszorult a látványra. Homlokából és szájából folyt a vér. Észrevett, de el is kapta rólam a tekintetét. A férfi gyomorszájba rúgta, többször is. Én lefagyva álltam ott, és végig néztem. Nem mozdult semmim. A pisztoly ott volt a kezemben, de nem tudtam felemelni. Nagyon remegtem. Annyira utáltam magam, mint még soha a büdös életben. Olyan szánalmas voltam, végignéztem, ahogy összeverik a szemem láttára Baekhyunt és én nem tettem semmit! Szorosan lehunytam a szemem, ami miatt nedv folyt ki belőle. Sírtam, azt, hogy miért, már nem tudtam eldönteni.
Remegő kézzel felemeltem a pisztolyt kinyitottam a szemem és hatalmas erőt kellet vennem magamon, hogy meghúzzam. A kezem kissé megmozdult az hirtelen érő csattanás hallatára. De direkt feljebb emeltem, nehogy a földön fekvő Baekhyunt találjam el. A mellkasom szét akart szakadni. Nem találtam el. A pasasnak a kezét lőttem csak telibe, ami következtében elejtette a nála lévő kést. Megfordult, és dühös szemét rám villantotta. Nyüszíteni, sírni akartam volna, elszaladni messzire, de nem volt rá idő! A kezem ismét magasba emelkedett és határozottabban húztam meg a ravaszt. Egyszer majd kétszer. Neki reagálni sem volt erre ideje. Mellkasát találtam el. A pólója egyre jobban rátapadt a felső testére a kiszivárgó vére miatt. Szemei fennakadtak és már holtan rogyott össze előttem. A fegyver hangos csattanással koppant a földön, és én is követtem. Térdre estem és nem hittem a szemeimnek. Megöltem egy embert!
Kisebb köhögésre lettem figyelmes, oda kaptam a fejem, és bőven kikerülve a halottat négykézláb mentem oda Baekhyunhoz.
Fel akartam ültetni sikertelenül.
-Fáj, te idióta! – hangosan felszisszent, majd felerőlködte magát.
-Bocsi! – nem tudtam mit tegyek vele. Csöndben figyeltem, ahogy megnézi oldalát mennyire csúnya.
Felálltam hoztam zsebkendőt, ha már úgy sem tudtam mást csinálni. Vissza leültem vele szemben és elkezdtem letörölni az arcát, először meglepett arcot vágott. Én viszont rettenetesen sajnáltam, hiszen mi lett volna ha, nincs elég bátorságom. Miközben a vért szedtem le gondolatban máshol voltam. Úgy öt perccel ezelőtt jártam, újra és újra lejátszódott bennem a jelenet.
Megéreztem a kezét az arcomon és akkor vettem csak észre, hogy megint elsírtam magam. Leejtettem a kezemet és letöröltem a maradék könnyemet.
-Mit tudok tenni?
-Csókolj meg.  – hátrahőköltem, olyan nyugodt fejjel ejtette ki ezeket a szavakat.
-Hülye vagy? – hogy tud ilyenkor is erre gondolni. Nekem még mindig hányingerem volt és még mindig gyorsan vert a szívem.
Megint nyöszörgött és közelebb kezdett csúszni hozzám. Már elfordítottam a fejem nehogy bepróbálkozzon valamivel. De nem tett semmi ilyet. Vékony kis kezei végig simítva oldalamat átkarolt, és amennyire tudott szorosan ölelt.
-Úgy sajnálom, hogy megint ezt kellett tenned miattam… - próbáltam figyelmen kívül hagyni azt a bizonyos megint szót.
-Nem a te hibád volt.
-De, hiszen ott is hagyhattál volna… - szipogott, és mély szaggatott levegőket vett.
Én is megadtam magam és átöleltem. Egyik kezemmel nyugtatásképpen a gerince vonalán fel-le simogattam. Lehajtottam a fejem és egy könnycsepp folyt le ismét az arcomon.
Az a kép örökre belém égett.