Vak sötétben kerestem az illetőt, aki belépett a szobába. Egyre közelebb jött és kicsit megnyugodtam, mikor egy ismerős arcot pillantottam meg.
-Szia! – köszönt suttogva Baekhyun, felültem az ágyon és leült mellém.
Már meg akartam szólalni, de bennem rekedt a levegő, mikor a tarkómra csúsztatta a kezét. Közelebb jött és száját az enyémre tapasztotta. Az agyam teljesen leblokkolt a sokktól. A hajamat a kezével cirógatta, ami után furcsa bizsergés futott végig rajtam. Próbálta elmélyíteni, de én még voltam annyira józan, hogy ne engedjem.
Ilyen fajta kapcsolat volt Baekhyun és Chanyeol között? Na neeem, nem játszunk ilyet! Elkaptam a fejem és nagy szemekkel néztem rá.
-Hát te meg?! - kissé magasabb hangon szóltam, mint akartam volna.
-Odakint vihar van és nem tudtam aludni… – kinéztem az ablakon és tényleg zuhogott az eső, majd ismét észbe kaptam.
-És?!
-Hát régen ilyenkor mindig megengedted, hogy átjöjjek.
Tátott szájjal néztem rá.
-Én nem AZ a Chanyeol vagyok. - nem foglalkozott azzal, amit mondtam a hajamat piszkálta, de én megfogtam a kezét. - Inkább menj vissza aludni.
Szép homlokán, most ráncok jelentek meg, dühös egyben fájó szemekkel nézett rám. Annyira szerencsétlennek és visszataszítónak találtam ezt a helyzetet.
-Én nem akarom elhinni azt, amit mondtál.
Felállt elsétált az ajtóig, én pedig utána szóltam mielőtt kiment volna.
-Pedig jobban tennéd.
Megállt. Nem válaszolt, aztán maga mögött becsukta az ajtót.
Most komolyan mit vár tőlem? Nem lehetek Ő, nem tehetek a kedvére csak, hogy ne lássam ezt az arcát. És szerintem még finoman közöltem vele a tényeket. Így is kellemetlenül éreztem magam, hiszen ilyen még sosem volt velem. Elég gáz, de ebben a szerencsétlen életbe az is beletartozott, hogy még sosem volt senkim. És most egy pasitól kellett kapnom egy csókot! Hát ez eszméletlen…mi jön még?
Fáradtan dőltem vissza az ágyba, de már nem tudtam aludni.
Vajon miért ilyen a világ? És miért pont én vagyok ilyen? Semmi értelme ennek a kettőségnek. Azért elég rossz, hogy most tényleg igazán úgy tekintenek rám, mint „arra” a Chanyeolra. Pedig nem maradok itt örökké.
Ha én is engedtem volna az előbbi incidensbe, akkor tudom, hogy abban minden fájdalma benne lett volna…az elmúlt idő, amit végig gyászolt. Nem mondtam volna, hogy szörnyű volt, mert igazából én is vágyom a törődésre, de nem így! Ez ilyen sorsfordító volt az életemben vagy mi?! Áh! Nem gondolhatok ilyenekre. Én nem vagyok meleg!
Reggel féltem kimenni, pedig eszméletlenül korgott a gyomrom. De nem tudhattam, hogy itt, hogy mennek a dolgok.
Mikor már untam magam, kiléptem egy kisebb folyosóra. Itt is szintén barna volt a padló és a fal is. Ahogy elindultam halkan lépkedtem, közben pedig néztem az ajtókat, amik mellett elhaladtam. Valamelyikre volt is firkálva valami, gondoltam akkor ott alszik is valaki. A legvégén találtam egy ajtót, ami kissé nyitva volt. Benéztem és Baekhyun-t láttam elterülve az ágyon, és mellette Sehun feküdt. Hát ez remek, másnál meg is találta a vigaszt. Halkan becsuktam az ajtót és tovább mentem. Következőn, amin beléptem, egy sóhajtással nyugtáztam, hogy ez bizony a fürdő. Rosszul éreztem magam így retkesen, a tegnapi futás és stressz után teljesen leizzadtam. Levetkőztem és egyből beálltam a víz alá. Nem kezdtem ma is önmarcangoló kérdésekbe a gondolataimban. Jól akartam érezni magam, beszélni a többiekkel és minél többet megtudni arról, hogy mi van itt. Percekig álltam a zuhanyzóban és örömmel zártam el a csapot, mert nem sorvadtam el a víz alatt. Remek, ez sem különbözik semmiben.
Magamra tettem egy törölközőt és néztem magam a tükörben. Még mindig megviselt képem volt. A szemeim kissé karikásak voltak még, és pirosak.
-Jó reggelt! – megpördültem és majd kiugrott a szívem a helyéről. - Örömmel látom, hogy kiszolgáltad magad. - Mosolygott rám Kris, mire megnyugodtam, hogy csak ő az. - Legalább nem kell mindent elmondani. Viszont ha éhes vagy akkor gyere most, mert később nem kapsz.
Már éppen ment volna ki, de gyorsan utána szóltam.
-Nem tudnál adni valami ruhát?
-De, de persze. Egy pillanat.
Mikor visszajött, a kezembe adott egy halom fekete kupacot. Most már én is halálosdit játszom.
Mikor felvettem a fekete gatyát és inget, röhögve néztem magam a tükörben. Meg kell barátkoznom ezzel a sok sötét színnel.
Beléptem az ebédlőbe és már mindenki ott volt. Még Jongin is.
-Tisztára mintha valami sorozatból szökött volna. – mosolygott teli szájjal Baekyhun. Úgy viselkedett mintha az este semmi nem történt volna.
-Ja, már csak egy hosszú fekete kabát, és elmennék kaszásnak is.
Képzeletben magamra gondoltam egyet és lehet, hogy csak jó pofizásból nevettek, hogy ne érezzem rosszul magam, pedig egyáltalán nem poénnak szántam. De azért jólesett.
Az egész reggeli jól eltelt. Beszélgettünk, folyton kérdezgettek, hogy miket csináltam, milyen a másik oldal. Először azt hittem, hogy ilyen beburkolózott csendes kis sötét társaság, de kiderült, hogy nem. Bár a sötét jelző illik rájuk, de amit elmeséltek a jelenlegi helyzet megköveteli ezt.
-És a ti területetek mekkora?
-Elég nagy. Sok ember van a „védelmünk” alatt. Elvárják, hogy vigyázzunk rájuk és, hogy semmiféleképpen ne engedjünk be másokat. Az összes fél a haláltól, így nekünk marad a piszkos munka.
-Képzelem…- savanyú képet vágtam már csak a gondolatra is.
Az ajtó kicsapódott, mindenki ijedten kapta fel a fejét és az illetőre nézett.
-Kai jönnötök kell! – látszott rajta, hogy rohant, mély levegőket vett és ki is ment.
-Basszameg! – hatalmasat vágott az asztalba és egy pillanatra lehajtotta a fejét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése